Nos, miután tegnap éjjel virtuális és rituális keresztrefeszítésben volt részem, amiért az előző posztot fénykép nélkül tettem fel (ezúton is mea culpa és sűrű elnézést-kérés minden Szotyi-fantől :D), arra gondoltam, hogy reprodukálom az eseményeket, és 'csakazértis' lefotózom Szotyit a cipőmben. Nem ABBAN a cipőben, de találtam egy helyes-szép, ámde nem annyira kedvelt szandált, amit pont tökéletesnek találtam. Én. De nem Szotyi. És itt jöttek a gondok.

Kezdetnek játszottam vele, jó sokat, hogy elfáradjon. Ez bejött. Aztán megetettem. Extra finomságokkal tömtem, hogy tutira bealudjon. Amikor láttam, hogy már össze-összeakadnak a szemei, elébe helyeztem a cipellőt, mondván, "Mássz bele és szunyálj egyet cinyóka". Cinyóka cseszett bemászni. Szépen kikerülte a szandált, és elhúzott a kanapé felé aludni. Gyerngéden visszafordítottam, betessékeltem a cipőbe. Lesett, hogy mit akarok, elvégre tegnap komoly fenyegetést kapott hasonló cselekedetéért. Éljen a következetesség. :D

Belepakoltam a cinyót, de mire rázoomoltam a géppel, már persze kimászott. Eljátszottuk ezt egy párszor, kezdetben türelmesen, később türelmetlenebbül. A vita csúcspontja az alábbi dialógus volt:
- Szotyi, b*zdmeg, mássz már bele abba a k*rva cipőbe!
- Miúúúúúúúúúúúúúú!
- Ne szórakozz már, nem igaz, hogy nem bírsz ki másfél másodpercet! 
- Miúúúúúúú - miúúúúúúúúúú!
- Jól van, akkor pukkadj meg! 
- Krrrrr... krrrr.... krrrrr (ennél a résznél nem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy "kurvaanyázik", csak nem tudja kimondani, vagy amolyan dorombolás-féle örömnyilvánítás volt ez a kurrogás, hogy végre békén hagyom :D )

Szóval feladtam, Szotyi nyert, így vagy elhiszitek a tűsarkús mesét, vagy nem. :) 

Elpakoltam a szandált, a játékokat, elmosogattam, és amikor visszamentem a nappaliba, megállt bennem az ütő. Délután készítettem ugyanis össze a gyerek téli cipőit, amiket le akarok vinni a garázsba. Köztük egy helyes kis sárga hótaposót is, 28as méretet...

Na, és ki üldögélt a hótopánban békés nyalakodás-tisztálkodás közepette? Bizonyám, Szotyika. A kis mocsok.

Nem mentem a gépért, nem-nem. Előkaptam a telót és villámgyorsan elkattintottam egy képet. Így, akárcsak a legtöbb "bizonyíték" Szotyi szotyiságaira, ez is csak telós kép lett a szépen megvilágított, műtermi pontossággal kivitelezett tökéletes felvételek helyett, de legalább van valami, amit kipakolhatok nektek. :))