A hétvégén nem volt időm írni, ráadásul nem is nagyon voltunk otthon, amit Szotyi meglehetősen nehezményezett. Többnyire reggel leléptünk és csak estefelé értünk haza, és hiába láttuk el a cinyógyereket finomabbnál finomabb falatokkal, roppant kreatív játékokkal, hamar kiderült, hogy bizony hiányzik neki, ha nem foglalkozunk vele.

A hazaérkezés után többnyire egy órán át csak játszani kellett vele, szeretgetni, cirógatni, megnyugtatni, hogy bizony, itt vagyunk, és a világ nem dől össze attól, ha olykor kitesszük a lábunkat a lakásból.

Szotyi ugyanis olyan ordítással fogadott minket minden este, amikor megérkeztünk, mintha legalábbis egy hete nem látott volna.. :) Be nem állt a szája, egyfolytában nyávogott, még akkor is, ha kézbe vettük és simogattuk, megnyugtató szavakat duruzsoltunk a fülébe. Azt nem igazán tudtam megfejteni, hogy ennyi minden történt-e a távollétünkben, amit ő most mind el akar mesélni, vagy egyszerűen csak közléskényszerben szenved szegény állat. Mondjuk valószínűbbnek tűnt az a verzió, hogy szemrehányásokat, szitkokat és különféle fenyegetéseket szórt macskanyelven a fejünkre, felróva nekünk nemtörődöm hozzáállásunkat a macskatartáshoz.

Szégyelltük is magunkat alaposan. Olyannyira, hogy a gyerek esténként másfél órás négykézlábas kergetőzéssel vezekelt, mire Szotyi kiengesztelődött és megnyugodott.

A magam részéről nem értem rá gyógypedezni vele, lefoglalt a ki- és elpakolás, háztartási teendők sora. Mire este hulla fáradtan beestem a fotelbe, már nem vágytam sokmindenre, csak némi nyugalomra, csendre, békére.

Ekkor jött Szotyi. Momentán effektive, szó szerint, fel a farmeremen, a lábamon. Nem zavarta az ölemben lévő laptop, sem a neheztelő pillantásom. Beült az ölembe, a laptop elé és nézett. Hatalmas szemekkel. Egy idő után kezdtem zavarba jönni, nem tudván, mit akar. Kérdéseimre nem rezonált, nem válaszolt. Cirógatni kezdtem. Behunyta a szemét, decens dorombolásba kezdett. Szépeket, kedveseket mondtam neki. Feljebb tolta a hangerőt a dorombolásban, aztán nyikkant egyet, lefeküdt, befészkelődött és hagyta, hogy álomba simogathassam. :)

Egész este az ölemben szunyált, és ezt a következő és az az utáni este is megismételte, világossá téve, hogy ha napközben nem is vagyunk a közelében, de azért ő még nem mond le a kötelező cicaszeretgetésről. :)